— Az első dolog, ami eszembe jut Bíró Károlyról, az egy mondat: homokból, de nem homokon — emeli ki Lovas Ildikó József Attila-díjas író. — Ebben minden benne van, ami miatt kivételes ember volt. Bátorsága volt ahhoz, hogy előre lendítsen bennünket: 102 évvel az után, hogy az akkori Magyar Nemzeti Tanács szabadkai szervezetének tagjai, élükön Havas Emillel, olyan gyalázatos módon a hátába döfték a tőrt, a legtöbb, amit Szabadka adni tud, Bíró Károlyhoz köthető. Az ő szellemi örökségéből létezünk, azzal hirdetjük a várost — Szabadka, a szecesszió gyöngyszeme — és Palicsfürdőt. A fenti Bíró-mondatban az is benne van, ami a szabadkaiság egyik legerősebb, bár korántsem hízelgő jellemzője: a bácskaiakról, így a szabadkaiakról is köztudott, hogy itt „láncban mérik az embert”, vagyis az számított, kinek mennyi földje van. Iványi nagyon pontosan definiálta az itteni magyarságot ezzel a megállapítással, amivel aztán Bíró Károly szembement, amikor azt találta ki, hogy eladja a terméketlen, homokos területeket, és a kapott pénzből megépíti a városnak modern, európai külsőt nyújtó épületeket. Magával ragadó gondolkodás, bátor és előremutató, vállalkozó szellemet és eltökéltséget mutat, nagy akaraterőt. Mert, mondanom sem kell, azért nem tetszett ez az ötlet, azért keltett megbotránkozást, mert mégiscsak föld az! (Mármint a terméketlen homok.)
* Hogyan mutatná be őt a XXI. század szabadkai polgárának?
— Bíró Károlyt szellemisége kortársunkká teszi. Vagyis azoknak a kortársává, akikben van kezdeményező készség, akik a közszellem alakulásának irányából megérzik, mi az, ami avítt, és mi az, ami korszerű, de nem silány divat, hanem maradandó — szellemi építkezés, vállalkozás, gondolkodás, politizálás terén egyaránt.
* Miért fontos, hogy szobrot emeljen neki a város? Maga a köztéri szobor miért lényeges?
— Mert ő teremtette meg a modern Szabadkát. A köztéri szobor identitásunk alakítója. Kifejezi, hogy milyenné kell válnunk ahhoz, hogy a város jól érezze magát velünk és bennünk, ahogyan mi a köztéri szobrok által (is) kifejezzük, mit gondolunk a világról és abban a mi helyünkről.
* Ki lesz a szobor alkotója, és milyen elképzeléseknek kell eleget tennie?
— Lantos Györgyi és Máté István szobrászművészek. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, a kompozíciónak három pillanatot kell a múltból a jelenbe ívelően tartalommal, üzenettel felruháznia: megjeleníteni a XX. század elejét, a polgárosodás és a városépítés időszakát; azt a pillanatot, amikor Bíró Károly többé nem polgármester, talán nem árt, ha ezt a dátumot is elmondjuk, 1918. november 7-e, ugyanakkor érzékeltetnie kell az életerőt, energiát és tartást, ami őt élete végéig jellemezte.
* Az ön elképzelései szerint még miként lehetne az örökségét ápolni?
— Méltó volna, ha annak a háznak a homlokzatán, ahol haláláig élt, emléktáblát helyeznénk ki (Radić fivérek utca 7.), valamint ha az a rövid utcaszakasz a nevét viselné, hiszen nem kevesebbet köszönhetünk neki, mint azt, ami a város imázsát jelenti, magát a Szabadka-feelinget. Fontos volna a vállalkozó szellemű Bíró Károly szellemiségének ápolása — a Bucka gyümölcsértékesítő szövetkezet és központi pálinkafőző mellett ő volt az alapítója a Szabadkai és Környékbeli Vállalkozók Szövetkezetének. Ez az alapítványhoz kötődve nagyon sok mindent jelenthet, és bár nem vagyok marketingszakember, azt hiszem, a díjalapítástól a pálinka elnevezéséig sok mindent el lehet képzelni, aminek a vállalkozáshoz, a vállalkozó szellemiséghez van köze.
* A VMSZ szabadkai önkormányzati listáján a 4. helyen szerepel az ön neve. Visszakerül önhöz a kultúra? Ha igen, hol és hogyan kezdené újra/folytatná Szabadka kulturális arculatának, szellemiségének formálását?
— Egy város szellemiségének, kulturális arculatának alakítása nem szűnik meg mandátumokkal, ahogyan nem is kezdődik meg azokkal, hiszen a kultúrában az emberek mindig valami mást is csinálnak — zenével, képzőművészettel, színészettel, irodalommal, újságírással, szerkesztéssel, művelődésszervezéssel, színházzal foglalkoznak. Így aztán, ahogyan nem kerül el senkitől, úgy nem is kerül hozzá vissza a kultúra. A 4. hely így nem annak szól, aki lehetne belőlem, hanem annak, aki vagyok.
Forrás: Hét Nap
