Ugrás a tartalomra

Sajtóvisszhang

Műemlékvédelemről tartottak kerekasztal-beszélgetést a Kortárs Galériában

A Bíró Károly Alapítvány szervezésében kedden Az építészeti örökség megóvásának perspektívái Szabadka belvárosában címmel kétnapos szakmai tanácskozás vette kezdetét. Az első napon a Városháza dísztermében előadások hangzottak el a műemlékvédelem témakörében.

 Szabadka városközpontja szecessziós jellegének megőrzésével kapcsolatos konferenciát tartottak az észak-bácskai városban.

 Szecesszió – ez az a szó, amely egybeforr Szabadka virágkorával. Szabadka lelke a város régies központja. A városban sétálva szinte nincs utca, amelyben ne ismernénk rá a matyó vagy éppen kalocsai hímzésre.

„Szellemalakot idézünk meg ezen a mai szoboravató ünnepségen.

Dr. Bíró Károly tizenhat évig volt Szabadka polgármestere

— Az első dolog, ami eszembe jut Bíró Károlyról, az egy mondat: homokból, de nem homokon — emeli ki Lovas Ildikó József Attila-díjas író. — Ebben minden benne van, ami miatt kivételes ember volt.

A Bíró Károly Alapítvány webprogramozói kurzust indított Szabadkán. A tanfolyamot egyetemi oktatók és olyan cégek szakemberei tartják, akik az alapok mellett gyakorlatorientált, használható tudást tudnak átadni a fiataloknak.

Hogy működik az EU? Kétnapos tanácskozás kezdődött ezzel a címmel Újvidéken. Az Európa Kollégiumban megrendezett konferencia célja, hogy bemutassa a fiataloknak a EU történetét és intézményeit, illetve azok működését.