Skip to main content

Az új városháza felavatása

  1908 őszén vette kezdetét a legnagyobb szabadkai palota építése, s 1910 nyarára már az építési munkálatok befejezéséhez közeledtek. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de tartották a kijelölt határidőt, s röpke két év alatt mintha a földből, úgy nőttek ki a Vároháza falai, a kupolák és a torony. "A torony már állt, így Biró Károly a Szent György-templom plébánosával, Pajo Kujundžićtyal az objektum felszenteléséről tárgyalt, valamint arról, hogy az aranyozott kereszt felkerüljön a torony csúcsára."

  Eközben Jakab Dezső a belső terek tervezésével volt elfoglalva, s csodálatos szépérzékkel megálmodta a Vározháza talán legjellegzetesebb motívumait: a tulipánokat.

  "Az 1910. augusztus 20-án megrendezett nagy ünnepségen szentelték fel a Városházát, a kereszt a helyére került, és az épület életre kelt, noha az állványok miatt még senki nem láthatta egészében."

  1912. szeptember 15-e. Nagy nap Szabadka történetében: átadásra kerül végre a Városháza és Palics fürdő. A gyönyörű ünnepségre meghívták a kormányelnököt, néhány minisztert és huszonhat polgármestert is. "Néhány perccel 8 óra után a várnagy kinyitotta az új székház főkapuját. [...] Még 9 óra nem volt: megindult a díszes menet a Szent Teréz-templomba, az ünnepi misére. [...] Horváth Győző címzetes püspök celebrálta a misét fényes segédlettel. [...] A templomból a Deák-utcán, a főtéren és a Kossuth-utcán át haladt a menet a közönség sorfala között. [...] Tizenegy órakor a terem már zsufolásig megtelt fényes közönséggel. Az első két padsorban ültek a városok polgármesterei, köztük Budapest polgármestere. [...] Tizenegy óra után 10 perccel nagy éljenzés hangzott föl: a kormány képviselője Hazai Samu honvédelmi miniszter, Némethy és Hazy államtitkárok [...] Dr. Biró Károly polgármesterrel. A most érkezett előkelő vendégeket az első padsor elé helyezett karosszékekhez kalauzolták Dembitz és Váli. Néma csendben foglalták most el helyeiket a díszterem hosszú asztalánál a főispán, a tanács tagjai és a szavazattal bíró tisztviselők. Ebben a pillanatban a Szózat gyönyörű imája hangzott föl a karzat mélyéről. A terem közönsége fölállott és így hallgatta végig a Lányi Ernő által dirigált Dalegyesület gyönyörű énekét."

  Biró Károly beszéde: "... legyen ez az épület a maga hatalmas méreteivel hírnöke a város nagyságának és egyre növekvő erejének..."