Direkt zum Inhalt

Bíró Károly

 

Jegyzőként 1889. novemberéig dolgozott, amikor megpályázta a városi jegyző munkahelyét. Az állást nem sikerült megkapnia, mivel egy másik jelöltet választottak meg. Feltételezzük, hogy a vereséget, amelyet saját pártján belül szenvedett el, nagyon nehezen viselte el Bíró Károly, és hogy ez szolgáltatott alapot a Mamusich Lázár polgármesterrel bekövetkező későbbi szembehelyezkedéséhez. Bíró, miután nem választották meg főjegyzőnek, azonnal benyújtotta lemondását az árvaszéknél betöltött jegyzői állására, és édesapja házában, a Bercsényi utca 34. (ma: Radić fivérek 5.) alatt ügyvédi irodát nyitott. Ezt a munkát azonban csak egy évig végezte. Jankovics főispán 1889. június 26-án Jankovics Kázmér tiszteletbeli ügyész betegsége miatt helyére Landauer Adolfot állította, aki addig a tiszteletbeli ügyész-helyettes posztját töltötte be. Landauer helyére pedig Bíró Károlyt nevezték ki. Mielőtt még felmerült volna a liberálisok és a Nemzeti Párt fúziójának ötlete, 1898. 12. 26-án Szabadkára látogatott Apponyi Albert. Bíró Károly házában szállt meg, ami biztos jele volt annak, hogy ki is a városban legfőbb bizalmasa. Onnan együtt indultak a Hungária Szállodába, ahol a gyűlésen Tisza Kálmán rosszhírű javaslatáról beszéltek. Ezután a város ellenzéki politikai palettáján megjelenik az agrárprogrammal kirukkoló Nemzeti Párt, amelyet Bíró Károly vezetett. A Függetlenségi Párt szabadkai vezetője Mukics Simon volt. Mivel Landauer Adolf 1898-tól nem volt már tiszteletbeli főügyész, a már beválta automatizmus alapján helyére az addigi tiszteletbeli ügyész-helyettes, Bíró Károly került.

Bíró megállapodott Mukiccsal, hogy Szabadkán koalícióban lép fel a hatalmi és az ellenzéki párt a hatalmi párt másik részével szemben. A megállapodás gyümölcsözőnek bizonyult. Igaz ugyan, hogy Bíró Károly vereséget szenvedett Vojnics Istvántól , Mukics Simon viszont több szavazatot kapott, mint Vermes Béla és megválasztották az Országgyűlés két szabadkai képviselője közül az egyiknek. Miután Mamusichot felfüggesztették a sikkasztás soha nem bizonyított vádjával, Bíró Károly 1902. decemberében beült a polgármesteri székbe.

Nem kellett sokat várni arra, hogy szétessen Bíró és Mukics természetellenes választási koalíciója. Az első adandó alkalmat mindketten megragadták, mégpedig a katonaságról szóló törvény vitáját a szabadkai közgyűlésben. Az ülésen, amelyen a képviselőknek kellett volna kialakítaniuk álláspontjukat, Bíró Károly a kormányjavaslat támogatásakor teljesen magára maradt, mert a többi községbeli egyhangúlag ellene volt. Széll kormányának az ellenzék azt a javaslatot küldte el, hogy a vezénylés nyelve a katonaság minden magyar egységében magyar legyen és engedélyezzék a magyar nemzeti címer használatát. A kormányjavaslat sikertelensége miatti babérokat a polgármester koalíciós partnere, Mukics Simon aratta le, aki hazafias beszédével teljes hatással volt a képviselők véleménynyilvánítására. Attól kezdve világossá vált, hogy a koalíció csak addig volt működőképes, míg meg kellett szerezni a hatalmat. Az ellenzék a parlamenti obstrukcióhoz folyamodott, így nem lehetett meghozni a költségvetést, az ország alkotmányos vákuumba került, amit ex lex-ként ismerünk.

A városi közgyűlés ülése Bíró polgármester idején békések voltak, vérre menő viták nélkül, mivel minden problémát nyíltan a képviselők elő tárt és nem gyakorolt rájuk nyomást a véleménynyilvánításkor. Elődjéhez hasonlóan ő is a nem intézményesített központokon keresztül "uralkodott", amelyekben kreálták a politikát és megállapodtak a tevékenységek stratégiájában.

Széll kormányának bukását követően Bíró és a szabadkai közgyűlés bizalmat szavazott Tisza István gróf újonnan alakított kormányának, amelyet az egykori kormányfő fia alakított. Amikor Apponyi kilépett a hatalmi pártból, Szabadka polgármestere következetes maradt és úgy döntött, hogy csatlakozik hozzá.

Az elkövetkező években a figyelem inkább az életbevágó kérdésekre irányult. A város nagy építőhelyre hasonlított, a közvéleményt pedig élénken foglalkoztatták az új városháza és a palicsi gyógyfürdő épületeinek tervei. A konzervatívok szörnyülködtek Bíró azon szándéka miatt, hogy eladja a terméketlen homokos területeket, és az így kapott pénzből építteti meg azokat az épületeket, amelyek Szabadkának modern európai külsőt kölcsönöznek majd. Bíró jelmondatára, amelyben kormányát az új idők kormányának nevezte, az örökösen zsörtölődő Neven ellenmondatot fabrikált "Nova era ne vridi ni kera!"(Az új idő egy kutyát sem ér meg).

A politikai életben talán az volt a legérdekesebb, hogy a bunyevácok megkíséreltek pártot szervezni és rajta keresztül valahogy kifejezésre juttassák nemzeti követeléseiket. Az 1906. május 5-én megtartott parlamenti választások teljesen lejáratták az Ifjúsági Kör köré tömörülő fiatal bunyevác értelmiségiek csoportját. Beno Sudarević jogászt állították Varga Károly ellenjelöltjeként, de csak így tudták lemérni valós társadalmi befolyásukat. A második választási körben Mukics Simonnal szemben senki sem vállalta a jelöltetést. A tisztviselők újraválasztásakor Mukics emberei sorra legyőzték Bíró polgármester választottjait.

A szabadkai polgármester békeszerető politikája, aki egész idő alatt, amíg a várost vezette, a város politikai körülményeinek szilárdsága érdekében mindig az erősebb oldalára állt, darabokra tört a világháború viharában. Arról, hogy a háború szörnyűségei bekopogtatnak-e Szabadka és a városlakók kapuin, már nem Bíró Károly döntött.

Mind a négy háborús esztendő alatt folytatta polgármesteri tevékenységét, de ez már nem olyan tisztség volt, amely valós hatalmat jelentett a döntéshozatalban, hiszen funkciója csupán átviteli mechanizmust jelentett a központi polgári és katonai hatalom között. A városi közgyűlés utolsó ülésén, 1918. november 11-én, tehát két nappal azelőtt, hogy a városba befut a szerb katonaságot szállító vonat, Bíró Károly Kiss József főügyésszel együtt tisztségét a városi képviselet rendelkezésére bocsátotta.

Ugyanazon az ülésen a történelem, ki tudja hányadszor, keserű tréfát űzött az egykori történések szereplőivel. Az új magyar kormány szabadkai biztosává - ami hadiállapot idején megfelelt a polgármesteri tisztségnek - azt a Luka Pleskovićot nevezték ki, aki 1903-ban felhívásban támadta Bíró Károly polgármesterré való megválasztását. Ezután Bíró hatására, és a közigazgatási bíróság határozatával Pleskovićot kidobták a közgyűlés padsoraiból.